2012/01/06

Néhány képpel megtoldva

Szóval az történt, hogy méltó lezárásaként a múlt évnek, hőn szeretett Nokiámat a wc-be ejtettem és bár kihalásztam (...), kiszárítottam, és újra működőképes állapotba dédelgettem, az okosok azt javasolták, még időben szerezzek be egy új telefont.

Ó-óóó! Havazik is! Hideg is van!

És akkor arra gondoltam, hogy tulajdonképpen soha jobbkor nem történhetett volna ez a malőr; a karácsonyi leárazások még javában tartottak, így végignézegettem a boltok kínálatát, és úgy döntöttem, eljött az iPhone ideje. És lőn. Ingyé', tenném hozzá, bár a 3 éves szerződés felett vacilláltam egy sort.

Irodai minimál díszítés a születésnapomra
Egyelőre a tanulmányozás szakaszában tartok: szeretem, hogy reggelente megnézhetem az időjárást, nem kell kétszer átöltöznöm; hogy a buszon jól elszórakozom a játékokkal, ha éppen nincs hangulatom olvasni; zenét és rádiót hallgatni is jó; egy fényképezős programmal is remekül eljátszom, ami meglepett, mert alapvetően azt tartom, hogy telefonra nem kell fényképezőgép, de azt is tartottam, hogy telefonra nem kell játék meg internet, aztán hogy hozzá lehet szokni!

Mini torta
És annyi, de annyi minden van / lehetséges rajta, amit még ki kell tapasztalnom...

Akinek ilyen "okostelefonja" van: nektek mi a kedvenc alkalmazásotok? Meddig tart a nagy szerelem, és mikor jön el a megszokás ideje? :)

Ez meg a Notre-Dame Bazilika szilveszter éjjelén

9 kommenta:

Ziebi írta...

Én azt szeretem, hogy minden egy helyen van. És a fényképezőt meg imádom, mert annyi érdekes dolgot látok, és nem hurcolom magammal a fényképezőt csak úgy. Nagyon meg fogod szeretni, meglátod. :)

Christine írta...

Telefonálni tudsz rajta? :-)) Mert az én szivembe is belopná magát, ha a fülemhez emelve nem nyomná ki a hivást....:-))

Manka írta...

@ Ziebi: :) Csak a képek minősége zavar, egyébként tényleg klassz, h bármikor ott van velem.

@ Christine: épp tegnap este csinálta azt, h miközben beszéltem valakivel, felhívott vki mást... Ezt nem tudom, hogyan értem el... :)
Mindenesetre a telefonálás valóban csak sokadlagos funkciónak tűnik, amolyan, "hát, ha már ekkora, legyen rajta az is"...

kisrumpf írta...

Az ellopott telefonom helyett néz a férjemuram másikat, azóta egyfolytában app-eket mutogat, hogy "majd ilyen kell neked is". Na hiszen!

De inkább ezt a fotót (és a cikket) küldöm szeretettel, óriási.

http://www.dailymail.co.uk/news/article-2042447/Hes-Fox-chases-beagle-animal-role-reversal.html

Livia írta...

Én minden újtól óczkodom egy kicsit eleinte, ahogy az iPhonetól is. De hamar megszerettem, mert valóban sok hasznos dolgot lehet letölteni rá ingyen.

Ahogy a múltkor is említettem, az iTunesU egyetemi előadásai mind ingyenesek és nagyon érdekesek.
A fényképekhez a 100Cameras alkalmazás az egyik kedvencem, de a Pocketbooth is funny. :)

Nálunk van olyan alkalmazás, ami a következő buszok érkezését mutatja a környéken (hiszen a menetrend nem mindig él, ez viszont másodpercre pontos) vagy a TDFinder pl. jelzi, hol van a legközelebbi bank a környéken. :) Ilyesmik biztos nálatok is vannak.
További jó szórakozást! :))

Manka írta...

Én a telefonos bankolástól ódzkodom, mert mi van, ha elvesztem/ellopják, lehet, hogy furcsa, de én az összes jelszavamat és pin kódomat fejből tudom (és nem egy van:)... az a biztos.
A buszos alkalmazást kerestem, mert nagyon jó lenne, de egyelőre nem sikerült megtalálnom Montreált :( Booo!
A ITunesU viszont tényleg szuper!

@Kisrumpf: Tündéri, köszi! :)

Livia írta...

Jaj, én sem bankolásról beszéltem, csak egy alkalmazásról, ami megmondja, hol a legközelebbi bank. Néha nekem jól jön, ha a városban kószálok, de nem ismerem annyira a környéket.
Egyébként én is fejből tudom minden jelszavamat, ebben maradok is régimódi, az tuti. :) Évekig Visa kártyát sem használtam itt, pedig tudtam, hogy csak így tudom építeni a "credit history-t". Szóval félek az új dolgoktól, sosem bankolnék a telefonomon. ;)

Örülök, hogy tetszik az iTunesU, majd mesélj, mikre iratkoztál fel!
Puszik!!

Csilla írta...

Hasonló cipellőben járok mint te, bár én nem a WC miatt, bár bocsi, be kell valljam, jót mosolyogtam.

Nekem egy samsung galaxy-m van pár hete, de én is nagyon megkedveltem, sőt. Én is tanulgatom, nézegetem, gyakorolok rajta, ismerkedünk, de jól haladunk.

Remélem azóta már ismeritek egymás minden gondolatát! :)))

Manka írta...

Jaj, azóta nagyon megszerettem! Christine-nek van némi igazsága a telefonálással kapcsolatban, de emellett annyi más mindent tud, h ezt igazán el lehet nézni... ;)

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin