Ismert mellékhatásai

Már úgyis rég meséltem mozgalmas álmaimról, most álljon itt egy elrémisztő példa, mit tesz az emberrel a torokcukorka, ha túl sokat veszünk be:

Valami táborban voltunk és a mosdóban aaaakkora hatalmas csótányok sorakoztak a kagylókban, hogy a legbátrabb kisnyúl (én) körülbelül 5 méterről, slaggal próbálta lemosni őket a lefolyóba*. De kifogtak rajtam a rohadékok és elmentek a POLGÁRMESTERhez panaszra. Ott ültek, komolyan, öltönyben. Ez már akkora stressz volt, hogy inkább felébredtem.


* Ennek semmi valóságalapja, eddigi tapasztalatok alapján ezeknél jóval kisebb bogarak és miegyebek láttán is csak sikítok és mutogatok, de semmiféle akcióra nem vetemedem. Még hogy az én lelkemen száradjon az életük...

Két szundítás között megváltom a világot

Szóval itthon ülök influenciásan, szundítok, szundítgatok, csak az háborít fel, hogy egyesek szerint a betegség nem jogosít fel a semmittevésre, és Nagylábú ilyeneket adott ki reggel parancsba (miközben én haptákba gömbölyödtem magam a kanapén), hogy de akkor mosogass el, mosd ki, rakj rendet... És nem értette finom célzásom, amikor - mint valami fehér zsebkendőt -, meglengettem az óra előtt a lázmérőt.

A hétvégi szülinapi buli kapcsán akartam még mesélni, hogy vagy már akkor beteg voltam, vagy naaagyon nőből vagyok... Pénteken, munka után elmentem ajándékot venni a szülinaposnak, s bár férfi, majdnem melltartót kapott, mert az ajándékhoz vezető út fehérneműkkel, majd csizmákkal volt kirakva...
Hosszas sakkozás, ez tetszik-inkább az után aztán letettem voksom az ajándék mellett és éppen fizettem, amikor feltűnt, hogy jééé, U2 szól a rádióból, de tökjó fejek ebben a boltban. A pénztártól távozván a zene jött velem és gyanús lett, hogy a táskámból szól. Az jutott eszembe, hogy talán valaki hív és én nem tudom, hogy ez a csengőhangom (előfordult már hasonló eset), szóval kivakartam a sapka, a pénztárca és a fényképezőgép alól a telefonom, gondolatban meg is dicsértem a hívót, hogy milyen kitartó, de nem hívott senki. A telefon csak úgy magában zenélt. U2-t.
Ettől először eldobtam az agyam, aztán eldobtam az agyam. Szerintem látszott is rajtam ott a férfi holmik osztályán, hogy egyrészt baromi büszke vagyok, hogy zenél, másrészt hol a villámba lehet ezt kikapcsolni??? Kapcsolj ki, kapcsolj ki, motyogtam ziláltan, aztán csináltam valamit, és hál'istennek elhallgatott.

Rekreációs 5 percünket hallották. Újabb szundítás után lehet, hogy ismét jelentkezünk.

Örül, szóhoz sem jut, továbbad

Nézegetem ezt a képes elismerést, amit Christine-től kaptam, és komolyan úgy érzem magam, mint az Oscar-átadáson - pedig ez most nem az, azt Csillától kaptam.

Mint minden valamire való díjat, ezt is illik továbbadni, csak a csokival lehet olyan önző az ember, hogy megtartja magának. De olyan nehéz ilyenkor dönteni... Szóval azt gondoltam, most gyorsan felsorolok 5 nevet, akik elsőként jutnak eszembe.

Lívia
Rita
Judit
Csilla
Gabi

A többiekre is gondolok, szeretem, ha megnevettettek, elgondolkodtattok, valami újat mutattok, de ötnél meg kell álljak, különben ez egyetlen hossssssszú lista lesz.
De most mennem kell, mert ha a Nagylábú hazaér és meglátja, hogy egész este mit csináltam (semmit), akkor lesz haddelhadd. Ő már csak olyan.

Hátborzongató séták Montreál utcáin

Közeledik a Halloween, az emberek már nagyban díszítik a házaik és udvaraik... Van itt minden, ami pók, fekete macska, koporsó vagy hulla.

De melyek azok a házak, utcák a városban, amelyeket – állítólag – szellemek is járnak? A Fantomes Montreal remek sétákat ajánl egész évben, ebben az időszakban pedig a Halloween Special a legnépszerűbb.

(A hagyományos túra egyébként az újvilágba érkező francia telepesek életét mutatja be, egy-egy "szellem", korhű ruhába öltözött színész vagy önkéntes mesél az életükről, szokásaikról stb.)

Sétáljunk hát! (a végén lesz térkép is)

A város közepén emelkedő Mount-Royalról (A) azt beszélik, ha „szerencsénk” van, láthatjuk koporsójával lesiklani Simon McTavisht, aki a XVIII. században Montreál egyik leggazdagabb, nagy tiszteletben álló kereskedője volt. Az iparosítás egyik elindítója, és jótékony adományozó hírében állt, arról azonban nem szól a fáma, miért jár vissza kísérteni.

A Dorcester Square (B) manapság park, az 1832-es kolerajárvány idején azonban az áldozatok temetőjeként szolgált. A Champ-de-Mars-on hajdanán akasztások szolgáltattak remek programot az egész családnak.

Ha innen ellátogatunk a Chateau Ramezay-hez (D), amely az egyik legrégibb magánmúzeum, ne lepődjünk meg, ha különös hangokat hallunk vagy furcsa szagokat érzünk. Szellemet ugyan senki nem látott, de a jelenlétét állítólag érezni.

Claude de Ramezay egyébként a város egyik kormányzója volt, és házában nem csak a XVII-XVII. századi élet kellékeit tekinthetjük meg, hanem átmeneti kiállításokon sok helyi érdekességgel is ismerkedhetünk (pl. a hokitörténettel vagy a Bixikkel).

Ha maradunk az Óvárosban és elsétálunk az egyik legrégibb észak-amerikai fogadóba, az Auberge St. Gabriel-be (C), egy fiatal lány szellemével találkozhatunk. A XVII. században a St. Gabriel utcában zajlott az élet, itt fordult meg a montreáli társaság krémje. A fogadó többször is gazdát cserélt, az igazán pazar partikról híres milliomos özvegy Dolly Hart halála után pl. Ludger Trudeau (Etienne Trudeau egyik őse) vette meg és alakította ismét fogadóvá a helyet.

A William és a Murray Street sarkán (E) 1879 óta lézengő Mary Gallagher fejetlen szellemének története városszerte híres. Nincs mit szépíteni rajta, Mary és legjobb barátnője, Susan Kennedy prostituáltak voltak. A források szerint egy szerencsétlen, alkoholgőzös éjszakán Susan féltékenységből lefejezte barátnőjét, és az eset már csak azért is nagy port kavart, mert azokban az időkben szerették úgy gondolni, hogy a nők jámbor teremtmények, akik alárendelik magukat uraiknak.

Noha Susant akasztás általi halálra ítélték, később ezt 16 év börtönre változtatták. Mary-nek ez úgy tűnik, annyira nem tetszik, és évente rendszeresen látogatást tesz az ominózus helyen. Ha valami okból mégsem tűnik fel, a várakozók hagyományosan átmennek a McKibbinsbe, hogy Bloody Mary-vel üssék el az időt.

(Az alábbi térképen a biztonság kedvéért bejelöltem a Schwartz's-t és a St. Viateur bagel-est, hátha megéheztek séta közben. A Notre-Dame Bazilika meg útba esik, csodaszép, kár lenne kihagyni.)

Egy gyors szörcsögést követően egyébként az is kiderül, hogy lesz boszorkánybál, zombitúra, háztáji (quebeci) horrorfilm-feszt, csak bírjuk idegekkel. (Mi maradunk a nagyon békés szülinapolásnál, bár a házigazdánk éppen fekete cicát kapott a szülinapjára... Hmmm.)

Mindent az olvasóért - kisebb módosításokkal

Mostanában nagyon érdekes keresőszavakkal találnak hozzám néha, pl. hogy "hogyan tegyük el láb alól a férjünket", amin sajnos nem tudok segíteni, nekem sem sikerül, lám folyton itt lebzsel körülöttem.
A másik kedvencem a "rénszarvas pörkölt" volt, ennek utána is jártam...*
Második nekifutásra tehát:

Hozzávalók a rénszarvas pörkölthöz:
1 ek. olaj
1 1/2 font rénszarvashús
1 nagyobb hagyma felaprózva
2 zeller felkarikázva
1/2 csésze karalábé felkarikázva
3 kisebb répa felvágva
2 közepes krumpli felkockázva
3 csésze víz
1/2 l konzervparadicsom
2 ek. liszt
+1/2 csésze hideg víz
só, bors ízlés szerint

Elkészítése ugyanúgy, mint alant a jávorszarvasnál, csak ehhez gombócot javallnak, nem kenyeret.

Feltéve, hogy nem Sarah Palin receptje érdekel, hanem a kanadai őslakosok verziója - fanoknak pólóval a zazzle.com-ról:

Hozzávalók a jávorszarvas pörkölthöz:

1 ek. olaj
1 kg. rénszarvas hús kockázva
1 ek. só
1 nagyobb hagyma, apróra vágva
1,5 l hideg víz
5 db felkarikázott répa
5 db felkarikázott zeller
1/2 l konzervparadicsom
2-3 közepes méretű krumpli, kockára vágva
csipetnyi borsikafű
1 babérlevél
bors ízlés szerint

1. Egy nagy edényben enyhén barnítsuk meg a húst az olajon, majd adjuk hozzá a sót, a hagymát, és hagyjuk főni, míg a hagyma áttetsző nem lesz
2. Ekkor adjuk hozzá a hideg vizet és főzzük alacsony lángon néhány órán át.** A főtt húst eltehetjük a hűtőbe másnapra, ha le akarjuk szedni róla a zsírt, vagy hozzáadhatjuk a zöldségeket és a fűszereket, és újabb 45 percig rotyogtathatjuk - míg a zöldségek meg nem puhulnak.
Bannock-kal*** - élesztő nélkül készült, lapos kenyérrel fogyasszuk.


* Hálistennek, Pukke figyel és javít. Mer' nekem szarvas meg őz, rén-e vagy sem...
** Ennél a pontnál az jutott eszembe, hogy ezek az őslakosok... tisztára mintha a nagyanyámat hallanám. "Hát majd úgyis látod, mikor lesz jó!"

*** A csupajó szívem miatt itt egy recept erre is:

3 csésze liszt
1 kk só
2 ek sütőpor
1/4 csésze olvasztott vaj
1 1/2 csésze víz

(1 csésze = 1/4 l)
Összegyúr, 2-3 cm vastagra kisodor, előre kizsírozott sütőben oldalanként kb. 15 percig süt. (Mint a palacsintát, csak azt nem kell olyan hosszan).

Jó étvágyat!

Leesett az első hó (de van még remény)

...mert aztán gyorsan el is olvadt...

Tegnap este Gerald Butler új filmjének reklámja láttán felmerült bennem, hogy ha a jósorsom úgy hozná és ma összefutunk, és tegyük fel Gerry-fiú könyörög, hogy töltsek vele egy estét, akkor megtehetem-e. Nagylábú nagyon gonosz volt, azt mondta, nem. Csak így, nem. Semmi cifrázás, hogy nem, habárde feltéveha... Nem.
Mondtam is, hogy pedig én nem szólnék semmit, ha hasonló körülmények között ő Scarlett Johanssonnal töltené az estéjét (de aztán hazajönne). Ezen kicsit eltöprengett és akkor azt mondta, hogy na jó, ha a Gerry és a Scarlett együtt jönnek könyörögni, akkor esetleg.

Bátraké a szerencse (reményteljes bejegyzés)

Tudta-e Ön, hogy a világ legegyszerűbb sütije egyben a legbonyeszabb is?
Keverjünk össze fél csésze cukrot egy tojással és egy csésze mogyoróvajjal*, süssük meg 160°C-on (kb. 15 perc), majd a még forró masszára gavallérosan szórjunk csokidarabkákat, és hagyjuk, hogy ráolvadjanak...
Na, aki próbált már mogyoróvajat egyrészt lemérni, másrészt egyik edényből a másikba ügyeskedni, az árulja el, legyen kedves, hogy lehet ezt heves anyázások és viszonylag nagy mértékű veszteség nélkül nélkül megtenni?
Végülis megoldottam valahogy (heves anyázások között) és most a sütőben figyel éppen, de remélem, hogy cserébe legalább tényleg olyan finom lesz, amilyen tegnap volt - csak akkor nem én csináltam.

Más jellegű téma, a munkahelyemen megint volt interjú a "humán erőforrás hatékonysági menággerrel", ez az, ami két éve még megfeküdte a gyomrom, most sem volt éppen kellemes, de a megelőző hetek eseményei elég blazírttá tettek ahhoz, hogy túl sok gondolkodás nélkül meséljem el, mit gondolok a közvetlen főnökömről (1-től 5-ig terjedő skálán).
Aztán még azt is hozzátettem, úgy érzem, a területi irodáktól bőven kapom az elismerést, ez mégsem látszik a fizetésemen (csak a pénztárcámban sorakozó Starbucks kártyák számán, mert mindig azt küldenek, remélve, hogy itt fent északon, ahol igluban lakunk és jegesmedvével járunk munkába, Starbucks azért csak van). A HEHM erre vidáman elmesélte, hogy amikor az irodákat járták ezzel a kérdőívvel, valóban az én nevemtől zengett a vidék, a fizetésemre viszont nem tért ki... Mindenestre reménykedem, hogy akárkihez kerül is eztán a vallomásom, majd gondol rám.

* Külön köszönet Whatever Zsuzsinak, hogy megmentett az örök bizonytalanságtól. Ezen a mogyorókrém/-vaj dolgon mindaddig nem gondolkodtam el, amíg kezembe nem került az előbbi... Akkor viszont nagyon.